Treff-07-SE_logo_200Egyesületünk a Treff 07 SE 2007-ben alakult. Ennek a történetnek Nyitrai Tamás a “főszereplője” hiszen nélküle nem sikerült volna megalakulni. Sportszeretete, kitartása és anyagi áldozata kellett,hogy  ma ezt az ismertetőt megírhassuk. Három szakosztállyal, röplabda, kosárlabda, kézilabda, sportágakban indítottunk sportolási lehetőséget a város és környékén lakó gyerekek részére. Az elmúlt hat évben sok sikerben és kudarcban volt részünk. Röplabdázóink másfél évig dolgoztak, sajnos az iskolaváltás szétszedte a csapatot. Egy bajnokságban indultak a lányok és olyan csapatokkal játszhattak /és győzték le őket/ mint az UTE, Kőbánya SC, Tungsram, stb… Még egy ideig a megmaradt néhány játékossal műhelymunka folyt, de egy idő után ez is megszűnt.
Kosárlabdázóink megjárták a mennyet és a poklot. Két év szervezés és serdülő bajnokság után elindultunk az NBII felnőtt mezőnyben. Már az első évben dobogón végeztünk és a visszalépések miatt / túl gyorsan / még egy  osztályt ugorva az NBI/B. csoportjában szerepeltünk. A vezetőedző Valaczkai Győző sajnos nem tudta megvalósítani álmainkat és kiestünk az osztályból. Pedig alakult a hátország, hiszen hat utánpótláscsapatot kellett indítanunk és remény volt rá, hogy pár éven belül saját nevelésű sportolókkal állunk ki a mérkőzésekre. E szomorú tény magával hozta a csapat szétesését. Jelenleg a Pest megyei bajnokságban szerepelünk, ahol a harmadik helyen végeztünk. Terveink között szerepel,hogy minél előbb ismét az NB II-ben szerepeljünk.

Megalakulásunkkor a kézilabda szakosztály volt a legkönnyebb helyzetben, hiszen egy létszámában kész társaságot vettünk át Diósdról, ahol nem volt perspektíva és a labdarúgás mellett más sportágat nem vettek komolyan. Nagyon sok sikert értünk el az eltelt időszak alatt. NB I ifjúsági bajnokság hetedik helyezés, NB II  2X második helyezés, NB II harmadik helyezés, Klubcsapatok világbajnoksága 2. helyezés az 1997-ben született korosztállyal, több kupa győzelem,stb… Jelenleg több mint száz gyermek sportol nálunk akiknek nyolcvan százaléka érdi lakos.

CselovszkyL_200Egyesületünk munkájában a következő személyek vesznek részt az elnökségben: Cselovszky Lajos elnök, Csonka Péter alelnök és két elnökségi tag. A kosárlabdázók szakmai munkáját Budai István fogja össze, edzők: Kern Péter és Nyitrai Ákos. A kézilabdázóknál a szakmai munkáért felelős személy Firnicz József, a juniorok edzője Tiszai Tibor, az U14-es és U12-es csapatért Firnicz József, az U9-es csapatért Buncsik László és az U10-es fiú csapatért Arday Attila felel. Az U10-es leány csapat edzője Görög Matild. Az egyesület technikai vezetője Nagy Andrea. De egyesületünk mégsem működhetne ilyen zavartalanul Jánosi Etelka segítsége nélkül, akihez bármilyen problémával, kéréssel, kívánsággal fordulhatnak a sportolók, edzők és szülők egyaránt.
Sajnos egyesületünk elnöke nem élhette meg azt az időszakot, amikor már jöttek a sikerek és nem láthatta munkája gyümölcsét. Mi, az egyesületben dolgozó edzők, vezetők ígérjük, hogy mindig azt az utat követjük, amit ő is helyesnek tartana.

Emléked örökké megőrizzük. Köszönünk mindent!

Uj-modszer-Treff_500